Gyermekjogok és/vagy gyermeki kötelességek - 1. rész

Gyermekjogok és/vagy gyermeki kötelességek – 1. rész

Majd akkor gyere a jogaiddal, ha a kötelességedet teljesítetted!

rengeteg pedagógus a magyar oktatási rendszerben

Jogos, mondják erre sokan. Vagy mégsem? Ebben a bejegyzésben ezt a kérdéskört boncolgatom.

Mikor vannak jogai egy gyermeknek?

Hmmmmm…. ezzel az állítással nem leszek népszerű, de mivel ez nem egy népszerűségi verseny, (no meg az igazságérzetem is túl régóta veri az asztalt) ezért kénytelen vagyok kimondani:

mindig.

A nap 24 órájában, az év 365 (vagy 366) napján. Ahogy neked is, egyébként.

Igazán érdekes helyzet állna elő, ha például a segélyhívót hívod, mielőtt mentőt, vagy rendőrt küldenének, ellenőriznék, hogy befizetted-e az adókat. Vagy akkor, ha fellebbezni akarnál egy (hatósági vagy bírósági) döntés ellen, és elutasítanák azzal, hogy lejárt a gépjárműved kötelező felelősség-biztosítása.

Azt hiszem, fel lennél háborodva, méghozzá jogosan – pedig a gyermekeknek sincs kevesebb joga, mint nekünk, nagykorúaknak. Sőt, kiszolgáltatott helyzetükből adódóan időnként még több joguk is van, mint nekünk, pontosabban a mi jogaink csorbulhatnak azért, hogy az övék érvényesülhessen (ilyen például a tartási kötelezettség.)

Jó-jó, de akkor mi lesz a kötelességekkel?

Legtöbbször ezzel a kifogással találkozom, ha szóvá teszem a gyermekek (elidegeníthetetlen) jogait, például azt, hogy a gyermek még a tanóráról is kimehet mosdóba, vagy, ha megszomjazik, ihat vizet.

Furcsa módon a gyermekneveléssel foglalkozók közül sokan aggódnak amiatt, hogy ha hagyják a gyermekek jogait érvényre jutni, akkor azzal a kötelességek elmulasztását segítik elő – pedig dehogy.

Még nem láttam ugyanis egyetlen felnőtt embert sem, aki azért adta volna be határidőben az adóbevallását, hogy utána elmehessen szavazni; vagy azért mondott volna igazat egy bíróságon tanúként, hogy beadhasson egy válókeresetet.

Pont ezért nélkülöz minden alapot ezt az elvet gyermekekre alkalmazni. Azoknak, akik hivatásszerűen neveléssel foglalkoznak, rengeteg eszköz áll a rendelkezésükre, hogy rávegyék a gyermekeket a kötelességeik teljesítésére. Ilyen eszközök például a dícséret, a jutalmazás – de végső esetként eszköz lehet a megfelelő mértékű büntetés is.

Gyermekjogok és/vagy gyermeki kötelességek - 1. rész

Büntetés?! Ez nem jogsértés?

De. Vagy mégsem. Attól függ.

De vajon mitől?

Attól, hogy mit büntetünk, milyen eszközzel. Sokan nem tudják – honnan is tudhatnák – hogy a pedagógus kizárólag azt büntetheti, amit a házirend büntetni rendel, és csak olyan büntetés kiszabásával, ami a házirendben szerepel. (Ide kattintva megtalálod az iskolátokat, és az iskola adatlapján pedig a Házirendet, a Pedagógiai programot, és a Szervezeti és Működési szabályzatot is.)

Amíg ebben a körben marad a büntetés, addig nem jogsértés – ha ezeket a kereteket túllépi, akkor viszont az.

Pontosan ugyanúgy, ahogy a mi esetünkben, csak az a cselekmény büntethető, ami a Btk-ban szerepel, és kizárólag olyan büntetéssel, amit a Btk. az adott cselekményhez büntetésként rendel.

Ahogy egy sikkasztót sem lehet öt év kötélre büntetni, úgy egy gyermeknek sem lehet beírni egy egyest, amiért otthon felejtette a tankönyvét (a közhiedelemmel ellentétben ugyanis a köznevelési törvény kizárólag a tanuló tudására és teljesítményére engedélyez érdemjegyet.)

Büntetni tehát csak ésszel, a megfelelő időben, a megfelelő szabályok betartásával lehet. Gyereket is, felnőttet is.

És el ne felejtsem kiemelni: a büntetés csak a végső eszköz lehet.

Mi lesz azokkal, akikre a büntetés sem hat?

Szokták kérdezni tőlem amolyan végső érvként. Az a véleményem, hogy ahol a büntetés sem hat, ott más bajok is vannak, és ezeket a bajokat már nem (feltétlenül) a pedagógusnak kell orvosolnia.

Ha például egy gyermektől a szülők nem várják el, hogy becsületesen és tisztességesen, képességeinek megfelelően végezze el az iskolai feladatait, ott a pedagógusnak vért kell izzadnia az eredményért.

De ha megnézzük a másik végletet, ki fog derülni, hogy az sem jobb – mert ha egy gyermek már belefásult a rengeteg, rosszkor, indokolatlanul kapott, és/vagy eltúlzott büntetésbe, akkor a pedagógusnak csak egy hangyaf@sznyi esélye is alig marad arra, hogy a károkat helyrehozza.

Te biztos nagyon utálod a tanárokat…

Szoktam ezt is hallani. Pedig az utálat legalább olyan messze áll tőlem, mint az agysebészet.

Egy ideális világban a szülő, a pedagógus és a gyermek összedolgoznak, hiszen a céljuk közös: jobb emberekkel jobb hellyé tenni a világot.

Hiszed, vagy sem, én is kaptam körmöst anno, és egyszer óráról is kiküldtek. Sőt, egyszer egy akkora pofont kaptam egy tanártól, hogy a pad adta a másikat. Pedig odafigyelő, jó tanuló voltam, általános iskolában még nem is feleseltem, meghúztam magam, tettem, amit mondtak. Én is túléltem, ahogy mások is.

De ha mindig mindenki ebből indult volna ki, ma nem lennének még ennyire sem élők a gyermekjogok.

Vagy, ha az egyel nagyobb képet nézzük: ma sem lenne női egyenjogúság. Ha még tovább megyünk vissza az időben: ma is jobbágysorban élhetne az ország kilencven százaléka, ha mindig erre a “mi is túléltük, kibírtuk” érvre hallgattunk volna.

És ma sem élünk ideális világban. Van még mit javítani a szabályokon. Van még kiket felemelni, segíteni.

És ha már mindenkin segítettünk, akkor mi lesz? Ezen a hídon majd átmegyünk akkor, amikor odaérünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük