PÓTANYA BLOG

5 mondat, amit ne mondj egy pótanyának (ha jót akarsz…)

Félre ne értsd, a legtöbb esetben a jószándék vezérli az embereket, ezt én is tudom – de őszinte leszek, amikor ezeket hallom, keresem a hétmérföldes csizmám, rosszabb napokon a seprűm, hogy mielőbb minél távolabbra kerüljek… Szóval, ha a jövőben a következőket mondanád egy pótanyunak, azt javaslom, inkább hallgass…

“Én tényleg azt hittem, hogy a te gyereked”

Igen, drágám, az én gyerekem is. Már ha gyerek esetében ér birtokos szerkezetet használni egyáltalán – tudom, így szoktuk, az én gyerekem meg a te gyereked veri a ti gyereketeket.

De igen:

  • hozzám szalad, ha fáj a haja, ha viszket a füle;
  • elmondja, mi volt a suliban (semmi), ha szerelmes egy kislányba (javul a névmemóriám);
  • tőlem várja a dícséretet és a dorgálást (előbbiből többet, utóbbiból kevesebbet természetesen);
  • az én főztömet tartja a legjobbnak (mást alig ismer);
  • nekem mondja el, mit szeretne karácsonyra-szülinapra-hétfőre-tegnapelőttre.

Szóval, ha nem vagyok az anyja, még ha “csak” pót is, akkor nem tudom, ki az.

“Nem nehéz más gyerekét nevelni?”

(A birtokos szerkezetet most hanyagoljuk) De igen, nehéz. Nehéz gyermeket nevelni.

Teljességgel mindegy, ki volt az a személy, aki végigvajúdta azt a pár órácskát, majd életet adott a gyermeknek.

A gyermek nevelés egy rendkívül nehéz feladat, hatalmas felelősség, – nézz meg egy óvónőt, egy tanítónőt, egy intézeti nevelőt, vagy bármelyik anyukát.

Egy másik ember életét alapozzuk meg, és ez nem egy könnyű gyaloggalopp.

“Nagyon szép dolog tőled, hogy más gyerekét neveled”

Köszönöm, mert a szándék a dícséret.

De számomra ez nem szép.

Nem szép, mert (mindegy, miért) az ő családja, amibe született, széthullott.

Nem szép, hanem alapvető dolog – mert a gyermek soha nem tehet az őt körülvevő felnőttek hibás döntéseiről.

Alapvető, a gyermek joga, hogy a lehető legteljesebb szeretetet, tiszteletet és odafigyelést kapja, attól, akitől megkaphatja.

“Saját gyereket nem is akarsz?”

(Tényleg a hideg ráz a birtokostól, majd kifejtem egyszer, hogy miért)

Ne haragudj, de nem szoktam megkérdezni egyetlen anyukától sem, hogy akar-e még gyereket a meglévő(k) mellé.

Ez egy igen kényes kérdés, egy közeli barátnővel talán meg is beszélnénk – de egy pillanatra gondolj bele, mit tennél, ha erre a kérdésre azt a választ kapnád: nem lehet?

Mert az is lehet, hogy valakinek nem lehet. Van például barátnőm, akinél már a várandósság olyan komoly egészségügyi kockázatot jelentene, hogy nem vállalja – inkább az örökbefogadás útjára lép.

És ha azt a választ kapnád: nem akarok? Akkor eszmecsere következne majd arról, hogy kinek hány gyereket lenne érdemes vállalnia?

“És mi van az anyjával?”

Akkor most mondom a lehetséges válaszokat.

  1. meghalt – jöhet a “jézusomneharagudjnemtudtamszegénygyerek”
  2. nem akarta felnevelni – jöhet az “úristenminekszülazilyenszegénygyerek”
  3. elvette tőle a gyámügy/bíróság – jöhet a “kurvaéletbemicsináltazzalaszegénygyerekkel”
  4. megállapodtak apukával, hogy apa neveli – jöhet a “jajénsosetudnéklemondanirólamilyenanyaazilyen”

Ez a kérdés tipikusan olyan, hogy nem tudsz pozitív érzelmekkel kijönni belőle – hanyagold inkább.

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük